Energetix Mágneses Ékszerek
Az egészséges életért

A réz gyógyhatásai:

 

A RÉZ HATÁSA AZ EMBERI SZERVEZETRE

A réz fontosságát már az ókorban is jól ismerték, s nagymamáink sem véletlenül hordtak rézből készült karkötőket karjukon.

A réz kiváló gombaölő, immunrendszer erősítő fém. Szerepet játszik a vas és C-vitamin oxidációjában és felszívódásában. Fontos eleme a vörösvérsejt képződésnek, s a korunkban gyakran előforduló candida-betegséget is többek között a rézhiány idézi elő.

A réz a bőrrel érintkezve az izzadtság hatására oly mértékben oldódik, hogy a nyomelemek a bőrön keresztül be tudnak jutni a szervezetbe, a véráramba is. Így a rézutánpótlás egyik legegyszerűbb módja a rézből készült karkötő viselete. A bőr felszínével a réz közvetlenül érintkezik, a karkötő külső felülete viszont arany illetve ródium bevonatot kapott. Az ékszer így nem színeződik el, nem veszíti el fényét, szépségét, a szervezet rézutánpótlása viszont folyamatos. Az elsavasodott szervezet a bőr elszíneződésével jelez. A mágneses réz karkötők orvosolják a csukló környéki vázszerkezeti problémákat, és felerősítik a vérben lévő vasat, így, az jóval nagyobb mennyiségű oxigént tud szállítani a szerveinkbe, illetve a legkisebb sejtjeinkbe is. Ezáltal a sejtek, illetve szerveink működése jobbá, egészségesebbé válik. Kutatások arra engednek következtetni, hogy a réz hiánya az egyik tényező, amely a szívkoszorú ér betegségek kialakulásáért felelős.

Kevesen tudják, hogy a fokozott cink és C-vitamin bevitel réz hiányhoz vezet. Ilyen esetekben tehát réz pótlásról is gondoskodni kell, éppúgy csontritkulás esetén, amikor a fokozott kalcium bevitel szintén eredménytelen lehet, mivel a csontritkulás oka elsősorban a szervezet alacsony réz tartalékában keresendő. A réznek ezen túl a vas hasznosulásában is fontos szerep jut. Vashiány, illetve krónikus fáradtság esetén nyugodtan felvehetjük a réz karkötőt. Ne feledjük azonban, hogy amikor rézről beszélünk, ez alatt nem sárgarezet értünk, ami cink és réz ötvözete, hanem vörösrezet. A vörösréz gyógyító ereje már az ókorban is ismert volt. Azt is tudták, hogy a bőrön át kell a szervezetbe juttatni, ezért viseltek rézből készült ékszereket. A bőrön át felszívódott réz közvetlenül hasznosul.


A VÖRÖSRÉZ

- gyulladásgátló, fájdalomcsillapító hatású
- vírus, baktérium, - gombaölő hatású
- erősíti az immunrendszert
- megakadályozza a csontritkulást
- gátolja a hajhullást
- enyhíti a reumatikus és izületi fájdalmakat
- vérnyomás szabályozó hatású

- Normalizálja a vérnyomást, a koleszterinszintet

- Erősíti a kapilláris ereket

- Oldja az izom és érgörcsöket

- Taszítja az elektrószmogot

- Vírus, gomba baktérium ölő hatása van

- Segít, a cukorbetegség kialakulása ellen

- A szervezetben kiegyenlíti a hőegyenetlenséget!

- Nagyon jó hővezető

- A rézkarkötő hordása által, a réz a csuklóhoz dörzsökődik, és így könnyen bejut a vérkeringésbe, és kötődik a vashoz, és nem engedi a vasat kiürűlni a szervezetből

- Ha a bőr elszíneződik, akkor jelzi, hogy a szervezet, túl savas, lugosítani kell!

- Nagyon fontos, hogy sok vizet igyunk!!!

- Főleg magnetizált vizet.

- Ödémás lábakra rezes bokaláncot tegyünk!!!!

 

 

Asztali nézet